Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok

2017. július 05. 09:46 - lyzX

A családias családbarát fesztivál: Fishing On Orfű

Június 20-24. között meglátogattuk a Fishing On Orfű fesztivált. A jegyek és bérletek jellemzően nagyon hamar elfogynak erre a korlátozott létszámú rendezvényre, így érdemes még igen korán, elővételben szert tenni rájuk (nem utolsó sorban, már csak kedvezményes áruk miatt is). Mi még karácsonyra kaptuk az 5 napos bérleteket, de szálláshelyet már ekkor is csak a távolabbi környéken, Magyarhertelenden sikerült hozzá foglalni. (Szálláshelyünkről itt írok.)

Úgy alakult, hogy 2 (és fél) gyermekkel érkeztünk a fesztiválra, így csak reménykedtünk benne, hogy a családbarátnak tartott fesztivál valóban az. Erről végül a helyszínre érkezve magunk is meggyőződtünk: nem csak fiatal gyerekek fordultak elő szép számban a színpadok körül, de sok csecsemőt is láttunk szüleik kezében, illetve babakocsiban tolva. :)

Ami talán a leginkább családias pontja, hogy ez a rendezvény nem csak a "civil nagyközönségnek" szól. Túl azon, hogy a fesztivál - melynek a Panorama Camping ad otthont - létszáma aránylag szűkre korlátozott (például egy Szigethez képest), valamint vidéken, csodás környezetben helyezkedik el, itt "szabadon lófrálnak", a közönség között szórakoznak az ide érkező fellépők is. Több ismert előadó mellett is elsétáltunk, vagy láttuk őket baráti társaságban iszogatni, ez itt teljesen megszokott jelenség.

A kemping nem szűkölködik a magasságokban: jelentős szintkülönbséget kell megtennie a látogatónak ha a magasabban fekvő színpadokig szeretne ellátogatni (tulajdonképpen már a belépés is egy kisebb "hegyoldalra" feljutást jelent).

fishing-on-orfu-2017-pohar.jpgIlyen helyes, újra tölthető-visszaváltható poharakba (is) lehetett kérni az innivalót. Sokféle színben láttuk a fesztiválon.

A helyi étkezést rengeteg streetfood büfé tette lehetővé (egész utcák voltak fenntartva erre a célra), mondanom sem kell, fesztiválhoz illő árképzéssel. Ettől függetlenül az ételek jellege viszonylag széles skálán mozgott, amit inkább hiányoltunk, az italmérő pultok összehangolt egyen-jellege miatti szegényes üdítőkínálat. (Persze nyilván, ki az a hülye - rajtunk kívül -, aki egy fesztiválon nem alkoholos italt szeretne fogyasztani.) Utolsó napra végül sikerült felfedeznünk, hogy ha limonádét szeretnénk venni, azt ne az italos sátraknál keressük, hanem az ételkülönlegességek számára fenntartott büfésoron. :) Aki viszont a borokat, fröccsöket részesíti előnyben, az biztosan kényeztetve érezhette itt magát (bár nem kóstoltuk, de igen szélesnek tűnt a kínálat).

foo2017.jpgA 2017-es Fishing On Orfű logója

img_3603_resize.JPGPMFC Színpad, Szekeres András (Junkies), Ladies 1st formációjának kellemesre sikerült fellépésével

img_3606_resize.JPGHeti karszalag

img_3702_resize.JPG"A Tűzhöz Közel" nevű színpadhoz (ami egyébként szintén a kemping egy igencsak magaslati pontján helyezkedik el) vezető, rendkívül hangulatosan kivilágított kis erdei ösvény.

A fesztivál érdekessége még a Víziszínpad, mely az órfűi tavon helyezkedik el. (A csónakázásra, vízibiciklizésre, strandolásra és horgászásra is alkalmas, nagy kiterjedésű, 11 hektáros tó egyébként is megér egy látogatást.)

img_3767_resize.JPGA - szerintünk - legjobb koncerteknek helyszínt adó "Kacat Nagyszínpad", amely idén - népszavazás útján - a 30Y-frontember, Beck Zoli kutyájáról, Kacatról kapta nevét. :)

img_3727_resize.JPGPUF koncert a Kacat Nagyszínpadon


Egy falatnyi ITI koncert

img_3811_resize.JPGBiorobot koncert az "Orfű10 Nagyszínpadon"

img_3823_resize.JPGAlvin és a Mókusok koncert, Jameson színpad

img_3833_resize.JPGAlvin

Mivel mi nem a fesztivál kempingjében, hanem a néhány kilométerre fekvő Magyarhertelenden szálltunk meg, így délelőttjeinket ott töltöttük, a kánikulára való tekintettel leginkább a helyi termálstrandon. Erről egy következő fejezetben írtam: Hertelendi Termálfürdő.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kirandulo.blog.hu/api/trackback/id/tr8212641203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok
süti beállítások módosítása