Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok

2017. július 06. 10:16 - lyzX

Termálstrandok nyomában a nyugati országrészben - 1. rész: Magyarhertelend

Kelet-magyarországi termálstrandjaink felkutatásáról szóló sorozatunk után jöjjenek a "nyugati országrész" (illetve Dunántúl) gyöngyszemei!

A most bemutatásra kerülő Hertelendi Termálfürdő látogatásának apropóját a júniusban megrendezett, Fishing On Orfű fesztivál adta. Mivel szállásunk Magyarhertelenden volt, így délelőttönként a strandra sétáltunk át, amiben a kánikula igencsak ösztönzőleg hatott (a gyerekek nem kis örömére).

Amit mindenképpen pozitívumként kiemelnék: a medencék mindegyike meleg vagy langyos vizű! (Persze ez nagy melegben valakinek már akár kellemetlen is lehet, de azért akad ott nem túl meleg, éppcsak langyos vizű is.) Konkrét nevek nélkül, nem egy olyan fürdőben jártunk már, ahol a családi élménymedencék mindenféle jóval (vízicsúszdákkal, csobogókkal, sodrófolyóval) kényeztettek, ellenben rövid időnél tovább nem lehetett bennük megmaradni, mert lilulni kezdett az ember szája. Úgyhogy ezt most kifejezetten értékeltük, nem elsősorban a hőfok alapján kellett válogatnunk a medencék között.

Családias, kellemes hely a strand, kihelyezett padokkal, napozóágyakkal, zöld övezettel, dombokkal körülvéve, a Mecsek lábánál (Pécstől egyébként 20 km távolságra).

A strandfürdő területén wellness szolgáltatások, valamint országos hírű szaunapark is üzemel. A beltéri részben egy retro jellegű, "tálcás" étterem, kint kisebb büfék (lángos, palacsinta, jégkrém...) működnek.

img_3623_resize.JPGA strand egy zárt, fedett, belső fürdőrésszel is rendelkezik, így egész évben látogatható.

img_3628_resize.JPGKülönleges dekorációk és átvilágító ablakok a fedett részben, üvegekből

img_3631_resize.JPGGyermek pancsoló a legkisebbeknek

img_3632_resize.JPGBelső élménymedence, sodrófolyóval

img_3633_resize.JPGBelső tér, mediterrán hangulatban

img_3635_resize.JPGKültéri gyerekmedence, vízi ágyúkkal

img_3640_resize.JPGKültéri gyerekmedence csúszdákkal, csobogókkal. Itt külön előnyös, hogy a medence körüli peremen a szülők is helyet foglalhatnak (napos, árnyékos, vagy félárnyékos helyen), lábat áztatva, az apróbbakra figyelve - vagy éppen velük együtt labdázva, játszva.

img_3642_resize.JPGKültéri gyerekpancsoló

img_3654_resize.JPGVízesés a kültéri gyerekmedencében

img_3704_resize.JPGNapozóágyak és napozótribün a fedett részen (jobb oldalt kivehető az étterem bejárata, felette mozaikból kirakott "Étterem" felirattal)

img_3707_resize.JPG

img_3709_resize.JPGNapozó a galérián

img_3711_resize.JPGAranyhalak a beltéri részen

img_3713_resize.JPGNapozótribün a fedett részen

img_3714_resize.JPGLelátás a tribünről a medencékre

img_3838_resize.JPGFenti napozóágyak

img_3839_resize.JPGBeltéri pihenő

img_3841_resize.JPGVilágítóablak üvegekből

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kirandulo.blog.hu/api/trackback/id/tr9412642475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok
süti beállítások módosítása