A Gulácsra még pár évvel ezelőtt, egy őszi vasárnap délután jutottunk el. Az emlékek hatása sokáig megmaradt bennünk, ami részben a táj szépségének, a képződmény különlegességének, valamint utunk kissé kalandos mivoltának tudható be. Ez is tipikusan egy olyan célpont, ahová szeretnék még ismét visszatérni.

Az általunk megmászott Gulács-hegy a Balaton-felvidéki tanúhegyek egyike - s bár érdekességként, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Tisza-parton található egy szintén Gulács névre hallgató település, a két hely egymástól fizikai valóságában (is) távol áll.

A Gulács bazaltcsúcsa jellegzetesen ugrik ki a többi hegy közül. Azok ugyanis lekopott, tipikus "vulkán alakú" lapított tetővel rendelkeznek, míg a Gulács hegyes csúcsa peckesen mered felfelé. Emiatt aztán távolról is könnyen felismerhető a tanúhegyek között.
Odaérve már kétkedve méregettük is magunknak, hogy azért csak nem kell felmásznunk a tetejéig a ládánkért - tudniillik, eredetileg egy geoláda becserkészése végett látogattuk meg, kissé ismeretlenül indulva neki a kalandnak... De ahhoz túl meredeknek és magasnak (393 méter) tűnt, hogy ott legyen a célpont. Aztán csak bemértük alaposabban a GPS-en, és akkor már egyértelművé vált a tény: DE, pontosan oda, a csúcsra kell felmennünk a ládáért! Amivel persze semmi probléma nem lenne, csak eredetileg nem így készültünk: két kisgyerekkel, és egyébként is, vasárnap délután volt (másnap iskola-óvoda-munka), október vége korai sötétedéssel... De azért nekivágtunk, és utólag egyértelműen nem bántuk meg, mert a látvány mindent megért! De az említett okokból már eleve némi hátrányból indítottunk. :)
Fotót lentről, a Gulács-hegy egészéről sajnos egyáltalán nem is készítettünk (pótolandó!). Úgy voltunk vele, hogy majd megtesszük visszafelé, kiválasztva az arra legalkalmasabb nézőpontot.

Indulás a csúcsra
Délután 4 körül lehetett, mikor nekivágtunk a kaptatónak. (Az pedig igen hamar egyértelművé vált, hogy a menettempót ponthogy nem az 5 és 7 éves fiainkhoz kell igazítanunk, sokkal inkább fordítva: igyekeztünk a nyomukban loholni.) Némileg erőltetett menetre kellett készülnünk, mivel lényeges volt, hogy még sötétedés előtt visszaérjünk, mert megfelelő világítással nem készültünk.

(A kellemes hangulathoz egy kis hallgatnivalót is mellékelek az olvasáshoz. ;) )

Elvarázsolt erdő
Fölfelé az út erdős, rejtélyes terepen indul. Valószínűleg a lemenő nap megvilágítása is elősegítette ezt az összhatást, de helyenként megvolt az az érzésem, hogy egy elvarázsolt erdőben járunk (éppcsak a fák nem szólaltak meg).

Elvarázsolt erdő nyújtózkodó fái...

Az út körülbelül negyedénél egy forráshoz érkeztünk...

A rejtélyes forrás kifolyása...

Megnéztük, majd tovább indultunk, illetve én még kicsit lemaradtam a többiek mögött pár méterrel, míg a forrást fotóztam. Ekkor valami furcsát észleltem: elhaladva mellette mintha jóval erőteljesebb zubogással tört volna elő belőle a víz. Persze a többiek (akik már előbb elhagyták) mindebből mit sem érzékeltek, így aztán mikor megemlítettem a látottakat, rám is furcsálló pillantásokat vetettek, ezért inkább magam is igyekeztem elhessegetni az előbbi - forrásoktól szokatlan - jelenséget...

A forrásból kifolyó víz

Állatok settenkednek
A hely nem az a tipikus, frekventált túraútvonal: sokkal inkább a kihaltság, elhagyatottság jellemzi. Pont ez adja azt a különleges, "nomádul vad" báját. Nem is találkoztunk ezen a szakaszon más kirándulókkal.
De hogy nem voltunk egyedül, az egészen biztos: több helyen vaddisznótúrásokat és patanyomokat láttunk. Mindezt megerősítendően, egyszer csak vaddisznó-hangokat hallottunk...

Csodás geológiai képződmények - kemény terep
Nem éppen egyszerű terep vezet felfelé. Helyenként kőomlásban, máshol erősen döntött terepen, kapaszkodva, vagy keskeny peremen kellett haladnunk. Viszont a látottak szemet gyönyörködtetőek. A tipikus balaton-felvidéki (de a legtöbb tanúhegy esetén megközelíthetetlen) bazaltorgonák itt az út mentén, közvetlenül elérhető közelségben húzódnak. Ezek a nagy magasságokban (az autóútról is jól kivehető) bazaltoszlopok mindig csodálattal töltöttek el, de eddig egyedül Hegyestűnél sikerült még csak valami nagyon hasonlót kézzel is megtapintanom. Úgyhogy itt ezen vágyamnak is eleget tehettem. :)

Bazaltsípok

az út mentén

Hatszögletű, részben már töredezett bazaltoszlopok

Töredezett bazalt

Erdei növényzet a Gulácson - páfrány

Az út a meredekebb részétől szerpentinen vezet végig, menet közben csodás kilátás nyílik a környező hegyekre, tájra és Balatonra.

Kilátás a felfelé vezető szerpentinről

Kilátás a Gulácsról a Badacsonyra

Badacsony a Balatonnal

Már nincs messze a csúcs. Helyenként lábnyomnyi széles ösvény vezet felfelé - bal kéz felől pedig közvetlenül a mélység. Nem árt az óvatosság, mert az út egyes szakaszai kifejezetten döntöttek, csúszósak.

Felérve pazar kilátás fogad - kilátás a Szent György-hegy felé

Csúcspont
A csúcsra afféle nemes hirtelenséggel érkezik fel az ember. Az utolsó magassági métereket még erdei terepen, fák között bujkálva kell megtenni, aztán a legutolsó kaptató után egyszer csak kitisztul a terep: nahát, fent vagyunk, itt vagyunk!
A kilátás persze pazar, rabul eljő. Körös-körül a Tapolcai-medence vulkanikus tanúhegyei.
Maga a tetőpont is olyan, amilyennek az ember egy hegycsúcsot elképzelhet: pár négyzetméternyi, sziklás kis terület, körülötte minden irányban meredek lejtő. A magassági pontot kis kő emelvény jelzi.
És persze itt a tetőponton, sziklamélyedésbe lett elrejtve az általunk keresett, GCGULA geoláda is, melyet (kicsit hosszabb keresgélés után) szerencsésen meg is találtunk.

Lefelé is kalandosan, kísértetjárta terepen...
A geoláda megkeresésével sikerült a tervezettnél kicsit tovább elidőznünk. Ládabegyűjtés után még egy kicsit gyönyörködtünk a panorámában, majd sietősen lefelé kellett vennünk az irányt, mert a nap már lemenőben volt, így borítékolható volt a gyors besötétedés - főképp az erdő sűrűjében.
A lefelé vezető út sem volt egyszerűbb, persze ereszkedve az ember igyekszik kicsit gyorsabb menettempót felvenni, de a meredek, kavicsos ösvényeken a túracipőm nem egyszer megcsúszott.

Úgy fél út körül járhattunk, mikor elkezdett szürkülni, de az alsó szakaszon, az erdő sűrűjében már kifejezetten ránk is sötétedett. Persze ekkor az "elvarázsolt erdő" fái már méginkább kísértetiesnek hatottak. Mint említettem, nem így készültünk, ezért elemlámpa sem volt nálunk (és akkoriban a mobiltelefonos elemlámpa alkalmazások is igen gyerekcipőben jártak még (meg az ugye könnyen lemeríti az akkumulátort, így csak vész esetére tartogattuk).
A sötétedő erdőben hamar előkerült a téma, hogy a vaddisznók vajon merre kószálhatnak, de aztán gyorsan elhessegettük a rémgondolatokat, és megállapodtunk abban, hogy azok amúgy is félnek az embertől. Miután ezt jól kigondoltuk, ismételten röfögést hallottunk. Ez úgy kellemesen meg is alapozta a para-hangulatot. Innentől biztos ami tuti alapon igyekeztünk - természetjáróhoz nem méltó módon - a legnagyobb csörtetést keltve, tapsikolva, akkor már mobiltelefonnal világítva botorkálva, mielőbb kijutni a sötét erdőből. (Így utólag visszagondolva roppant komikus látványt nyújthattunk, de akkor mindez persze kevésbé izgatott minket.)

Gondoltuk, ennél stresszesebb szituáció már úgysem adódhat, mikor elértük a forrást, ahol addigra már igyekeztünk minden lépésünket a mobilos "elemlámpával" kísérni, nehogy a kifolyó víztől felázott talajba süppedjünk... Mikor így ügyeskedtünk (ügyelve rá, hogy közben a vaddisznók se kóstoljanak meg minket), egyszer csak egy síron túli, mélyen öblös, kongó, buggyanó hang hallatszott fel mellettünk... Na ezen a ponton már az én lábam is földbe gyökerezett. Aztán végül sikerült a jelenségre életszerű magyarázatot találnunk: éppen a forrás kútja mellett álltunk, ahol minden bizonnyal egy gázbuborék szabadult fel a mélyből, és adott földön túli hangot, ahogy a vas kivezető csövön át a felszínre jutott. Mindezt alátámasztja, hogy ezt követően jelentősen vissza is apadt a kifolyó víz. (Minden bizonnyal a felfelé úton látott víz-elakadást majd erősebb feltörést is hasonló jelenség idézhette elő.)

A további utunk már - néhány csaláncsípéstől eltekintve - zökkenőmentes volt, majd áhítattal érkeztünk vissza a kényelmet és biztonságot nyújtó, hegy lábánál várakozó kocsinkhoz.
Ekkor meg már a sötétség miatt nem tudtunk fotót készíteni a hegy látképéről.

Tanulság
Mondanám, hogy az eset tanulsága az, hogy soha ne indulj el magas hegyre, erdőbe, ismeretlen helyre sötétedés előtti órákban. De nem! (Ahhoz mi túlságosan rebellisek és bevállalósak vagyunk.) Sokkal inkább, hogy sose vágj neki az ismeretlennek felkészületlenül; ha a ránksötétedés benne van a pakliban, mindig legyen nálad egy használható elemlámpa, valamint egy nagy marék bátorság! ;) (És mindig azonnal fotózz, ha valami arra érdemlegeset meglátsz.)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!