Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok

2016. november 06. 17:35 - lyzX

Bakonyi geotúra, krétakori ősleletekkel

img_1104_resize_resize.JPG

Ezúttal a Bakonyban barangoltunk, Hárskút környéki indulóponttal.

Kissé megkésve sikerült elindulnunk, utunkat a hiányos útjelölés nehezítette, az esőre álló idő és - az évszak miatt - közeledő sötétedés viszont korlátolta a rendelkezésünkre álló időt, így tervezett túránkat kénytelenek voltunk kicsit kurtítani. Egyébként geoláda (3 pontos multiláda; GCAUG) is lett volna a környéken, amit így nem cserkésztünk be.

A Ráktanya tanösvény 10,4 km hosszú, de csillagtúra jelleggel kisebb szakaszokban is bejárható. A T (piros "T") jelzést követve járható végig, egy szakaszon a T (kék "T") tanösvénnyel közös vonalon. A környék bővelkedik látnivalókban: sziklaormok, barlangok, víznyelők tarkítják az utat, de az állat- és növényvilág szépségeit is megleshetjük. Ami mégis kiemelkedő ezen a tanösvényen, hogy saját szemünkkel, természetes lelőhelyükön csodálhatunk meg mészkőbe zárt, ősi - elsősorban kréta-kori - leleteket.

Túránkhoz Hárskútról kanyarodtunk le egy földútra. (A saras, sitt-törmelékes úton a parkolóig sem jutottunk be autóval, így a járművet hátrahagyva gyalogosan folytattuk utunkat.) A korábbi eső miatt helyenként sáros pocsolyák váltották fel a gyalogutat - míg ezeket kerülgettük (vagy jobb híján gázoltuk), sikeresen elvétettük a lekanyarodási pontot. Mint túránk végén kiderült: nem is véletlenül, a kitáblázatlan tanösvény turista jelzése alig volt észrevehető (nyári lombozat idején szerintem esélytelen, ld.: túrafotók végén). Emiatt egy hurokkal levágva, ellentétes irányban sikerült bejárnunk a tanösvényt. Mindez mit sem csorbított az ott talált csodákon, de azért tény, hogy jelentős időt veszítettünk a jelzések - helyenként hiábavaló - keresgélésével, tájolással.

img_1003_resize.JPGAz út jelentős szakasza erdőn keresztül vezetett

img_1007_resize.JPGKiérve az erdőszélre

img_1009_resize.JPG

img_1010_resize.JPG

Egy nagy tisztásra kiérve szarvasokat láttunk

Miután (szemből) rátaláltunk a piros T jelzésre, utunkat drótkerítés korlátozta.
Végül sikerült eljutnunk legfőbb úticélunkig. Innentől patakmederben vezet tovább az út. (Helyenként volt csak benne víz, mert hol kövek alatt fut tovább, hol víznyelő nyeli el.) Minden követ érdemes megfordítani, alaposan megvizsgálni, mert rengeteg ősmaradvány felfedezhető bennük, különösen frissebb hasadás mentén. A köveket - alapos szemrevételezés, körbefotózás után - eredeti helyükön kell hagyni.

img_1014_resize.JPGŐsmaradványok egy sziklafal tövében.

img_1015_resize.JPGKinyúló sziklaperem

img_1017_resize.JPGInnen is kerültek elő érdekességek

img_1024_resize.JPGBarlanghasadék egy sziklafalban

img_1027_resize.JPGSzerény kis szépség - baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)

img_1028_resize.JPG

img_1029_resize.JPG

img_1032_resize.JPGAmelyik út nincs jelölve, az csak a térképen szerepel. Vagy csak a GPS-ben. Vagy azon sem...

img_1033_resize.JPG

img_1040_resize.JPG

img_1042_resize.JPG

img_1043_resize.JPG

img_1047_resize.JPGA patakmeder egyértelműen mutatja az útirányt (jobb oldali fán egy fakult kék T jelzés).

img_1053_resize.JPGSziklaormok tarkítják a turistautat

img_1058_resize.JPGSzurdok

img_1062_resize.JPGJól kivehető, nagy méretű kagylószerű nyom

img_1063_resize.JPGMeszes vázmaradványok

img_1064_resize.JPGMeszes vázak nyomai a kövekben

img_1065_resize.JPGMohás szikla kidőlt fatörzzsel

img_1068_resize.JPGAhol éppen előbukkan a víz

img_1075_resize.JPG

img_1076_resize.JPG

img_1077_resize.JPG

A visszafelé vezető utunk víznyelőkkel tarkított terepen vezetett.

img_1080_resize.JPGDagonya utáni vaddisznó vakarózó hely :)

img_1082_resize.JPGAz utolsó, tanösvényt jelző felfestés: eredetileg itt kellett volna elindulnunk.

img_1083_resize.JPGA tanösvény kezdete. Itt kellett volna lekanyarodni, de a földútról még ősszel is nehezen észrevehető a turistajelzés (ld.: előző fotó).

További leleményeink:

img_1093_resize.JPG

img_1098_resize.JPG

img_1094_resize.JPG

img_1095_resize_resize.JPG

img_1097vagott_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kirandulo.blog.hu/api/trackback/id/tr711934117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DDQ · https://www.facebook.com/Menetszel2016/ 2016.11.08. 16:51:12

Megint Üdv! Gratula neked is, ez príma blog.! Most csak benéztem, de visszatérő vendég leszek!

lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2016.11.09. 07:41:27

@DDQ: Köszönet, hogy benéztél! :)
Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok