Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok

2018. március 15. 23:32 - lyzX

T-34-es tank Nemesmedvesen

img_8724_resize.JPG

Nemesmedves Vas megye legkisebb települése, az egykor svábok lakta község napjainkban csak pár(tíz) lelket számlál. Történelmi jelentősége a II. világháború befejezéséhez kötődik: az utolsó település volt, melyet a németek elhagytak, - állítólag - 1945. április 4-én (a pontos dátum vitatott).

img_8690_resize.JPG

1985-ben a "felszabadítás" emlékére emlékhelyet létesítettek itt, illetve kiállításra került egy szovjet T-34 harckocsi.

img_8680_resize.JPG

A tank azóta is itt áll, jó állapotú, szabadon megtekinthető, mi több, akár meg is mászható (ami azért egy szigorúan őrzött haditechnikai parkkal szemben nem utolsó lehetőség).

img_8683_resize.JPG

A tank eredeti, de természetesen kipreparált: a belsejét kiürítették, így megtekintése biztonságos. Azért megmászása esetén az óvatosság mindenképpen javasolt! Sportosabb látogatói akár még a belsejébe is belemászhatnak.

img_8685_resize.JPG

A tanknál egy geoláda is található: GCtank - melyet szintén érdemes megkeresni.

img_8697_resize.JPG

img_8702_resize.JPG

img_8681_resize.JPG

img_8731_resize.JPG

img_8685_resize.JPG

img_8688_resize.JPG

img_8689_resize.JPG

img_8726_resize.JPG

img_8692_resize.JPG

img_8707_resize.JPG"A szabadság lángja; 1945 - 1955; Battonyától - Nemesmedvesig"

img_8708_resize.JPGEmléktábla

img_8730_resize.JPGKopjafa-park a tank mellett

img_8743_resize.JPGHarangláb

p8310063_resize.JPG

A környék egyébként nagyon szép, érdemes egy kellemes sétát tenni...

p8310076_resize.JPG

p8310070_resize.JPG

img_8740_resize.JPGTermészetvédelmi terület

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
16 komment
2018. március 13. 15:14 - lyzX

Villa Romana, Baláca - római kori villa a Balaton-felvidéken

20160521_115604_resize.jpg

A Balatontól északra, Nemesvámos és Veszprémfajsz határában található Baláca, egy római kori villagazdaság közel kétezer éves romja. A szabadtéri romkert ingyenesen megtekinthető, az épületekben lévő kiállítások belépő ellenében látogathatók (Tájak-Korok-Múzeumok igazolvánnyal, illetve további jogosultságok esetén a belépés a kiállításokra is ingyenes).

20160521_114855_resize.jpgVilla Romana - római kori épület maradványa

A római villa egykor virágzó gazdasággal, hatalmas művelhető földbirtokkal rendelkezett. Legrégebbi romjai az I. századból származnak, de az épület több átépítésen is átesett.

20160521_115012_resize.jpg

20160521_115101_resize.jpg

20160521_115141_resize.jpgAmfórák

20160521_115215_resize.jpgMozaikkal kirakott padló

20160521_115443_resize.jpgAz épületmaradványokon helyenként az eredeti falfestés látható

20160521_115604_resize.jpgAz épületek padlóját gyönyörű mozaikcsempe borította

20160521_115623_resize.jpgMozaik

20160521_115653_resize.jpg

20160521_115810_resize.jpgEredeti falfestés egy darabja

20160521_115922_resize.jpg

20160521_115936_resize.jpg

A kiállítást interaktív megoldások teszik élvezetesebbé: 3D-s filmvetítés nézhető, valamint saját arcképünket varázsolhatjuk rá egy római kori pénzérmére.

20160521_120359_resize.jpgPénzérme saját arcképpel

20160521_120521_resize.jpg

20160521_120533_resize.jpg

20160521_120613_resize.jpg

20160521_120624_resize.jpg

20160521_120713_resize.jpg

20160521_120735_resize.jpg

20160521_120758_resize.jpgEredeti falfestések

20160521_120834_resize.jpg

20160521_120845_resize.jpg

20160521_122819_resize.jpg

20160521_122920_resize.jpg

20160521_123927_resize.jpg

20160521_123946_resize.jpg

20160521_124038_resize.jpg

20160521_124100_resize.jpg

20160521_124125_resize.jpg

20160521_124137_resize.jpg

20160521_124310_resize.jpg

20160521_124332_resize.jpg

20160521_124421_resize.jpg

20160521_124434_resize.jpg

20160521_124629_resize.jpg

20160521_124642_resize.jpg

20160521_124732_resize.jpg

20160521_125106_resize.jpg

20160521_125130_resize.jpgFűszerkert

20160521_125835_resize.jpgNapóra

A villagazdaság területén egy multi-geoláda (GCBLCA) kódrészlete is megtalálható.

20160521_130320_resize.jpg

A geoláda teljes jelszavának megtalálásához kicsit tovább is kell nézelődnünk: a villától körülbelül 600 méterre található egykori temetkezési helyet felkeresve.

20160521_131258_resize.jpgLikas-domb halomsír

20160521_131847_resize.jpgKorai temetkezőhely

20160521_131916_resize.jpgA halomsír bejárata

20160521_132016_resize.jpg

20160521_132445_resize.jpg

20160521_132506_resize.jpg

20160521_132547_resize.jpg

20160521_132655_resize.jpgLikas-domb halomsír

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szólj hozzá!
2018. március 08. 10:06 - lyzX

Zánkaland haditechnikai park

20160828_130633_resize.jpg

A Zánkland haditechnikai park 2010. nyarán, a Zánkai Ifjúsági Tábor területén, ünnepélyes átadást követően nyitotta meg kapuit.

A park a magyar haditechnika történetének egy darabját mutatja be: eredeti hidegháborús, de - természetesen - kiszuperált járműveket, harcászati eszközöket tár a látogatók elé. A kiállított darabok egy részét csak megnézni vagy megérinteni lehet, míg másokra közvetlenül felmászhatunk, vagy akár bele is mászhatunk, így kíváncsi természetű, eleven gyerekek számára garantált az élmény és szórakozás.

Ebbe a helikopterbe például bemászhatnak és körülnézhetnek benne az érdeklődő gyerekek, felnőttek:

20160828_124236_resize.jpgMI-8T szállító helikopter

20160828_124128_resize.jpgA helikopter pilótafülkéjében is bőven akad érdekesség

20160828_124208_resize.jpgKiszállás a helikopterből - ezúttal közvetlenül földközelben :)

20160828_124352_resize.jpgGulyáságyú

20160828_124454_resize.jpg

20160828_124547_resize.jpg

20160828_124557_resize.jpg

20160828_124719_resize.jpg

20160828_124701_resize.jpg

20160828_124736_resize.jpgV750 VU légvédelmi rakéta SZM-63 indítóállványon

20160828_124806_resize.jpg

20160828_125605_resize.jpg

20160828_125718_resize.jpgMI-24D harci helikopter

20160828_125745_resize.jpg

20160828_125801_resize.jpgMI-24D harci helikopter

20160828_125811_resize.jpg

20160828_125903_resize.jpgMI-24D helikopter

20160828_125947_resize.jpg

20160828_130115_resize.jpg

20160828_130204_resize.jpg

20160828_130337_resize.jpgMiG-21MF vadászrepülő

20160828_130546_resize.jpg

20160828_130617_resize.jpg

A haditechnikai parkhoz kapcsolódóan egy geoláda is található, mely GCDURR néven érhető el.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
2 komment
2018. február 28. 19:17 - lyzX

Jégtarajos Balaton Szárszónál

20180228_150529_resize.jpg

Az elmúlt napok intenzív havazása, kemény fagyai és az ehhez társuló erős szél a Balaton felszínét is átformálták.

Ezúttal Somogy megyéből, Balatonszárszó jégcsipkéiről hoztunk néhány friss fotót.

20180228_150437_resize.jpgBalatonszárszó a jégbe fagyott hullámokkal

20180228_150440_resize.jpg

20180228_150443_resize.jpgA Balaton végtelen jege...

20180228_150446_resize.jpgA magyar jégtenger

20180228_150449_resize.jpg

20180228_150452_resize.jpgJégparti korzó

20180228_150520_resize.jpgMegdermedt hullámok a partnál

20180228_150525_resize.jpg

20180228_150534_resize.jpg

20180228_150538_resize.jpg

20180228_150542_resize.jpg

A közeli Bálványos település szikrázó fehér haváról is érdemes megtekinteni néhány, szintén mai fotót.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
1 komment
2018. február 18. 20:19 - lyzX

A diósgyőri vár épül-szépül

pa261801_resize.JPG

A füzéri várhoz hasonlóan, a diósgyőri vár is jelentős újraépítésen esett át az elmúlt években. 2014-ben szinte teljes rekonstrukciója megtörtént: két szintjéig újraépítették, a dél-nyugati tornya kivételével, eredeti tervek alapján. Napjainkban felújításának folytatását rebesgetik, a teljes vár (beleértve a dél-nyugati tornyát is) eredeti helyreállításával...

pa261772_resize.JPG

Diósgyőr Miskolc városrésze. Az iparvárosból szembetűnően emelkedik ki a középkori, gótikus vár. (Egyébként ez a kettősség jellemző is Miskolcra: amennyire ridegen gondolnánk az egykori nehézipari központra, annyi szépséget nyújtanak az egyes városrészei: Lillafüred, Miskolctapolca, Diósgyőr...)

pa261773_resize.JPGA diósgyőri vár újjáépítése után, a csonka dél-nyugati tornyával (ezt még jóval korábban villámcsapás rongálta meg, a felújítások során az antik-hatás végett hagyták meg).

pa261775_resize.JPGA vár fénykorát Nagy Lajos király uralkodása alatt élte

pa261776_resize.JPG

pa261778_resize.JPG

pa261779_resize.JPGPetőfi Sándor-emléktábla

pa261780_resize.JPGVártorony

pa261781_resize.JPG

A vár belülről (kiállítótermek):

pa261782_resize.JPG

pa261783_resize.JPGFeljárás a várudvarból

pa261784_resize.JPGVárudvar

pa261786_resize.JPG

pa261787_resize.JPG

pa261789_resize.JPGA felújított várkápolna

pa261793_resize.JPGLelátás a várudvarra az első szintről

pa261796_resize.JPGCserépkályha

pa261798_resize.JPGCserépkályha

pa261799_resize.JPGKilátás a várból a Lovagi tornák terére, mely rendezvények, lovagi tornák, előadások színtere

A vár egyik legpompásabb helyisége a gyönyörűen felújított Lovagterem:

pa261800_resize.JPGLovagterem

pa261803_resize.JPG

pa261805_resize.JPG

pa261808_resize.JPG

pa261809_resize.JPGFelújított lovagterem

pa261810_resize.JPGKilátás a vártoronyból

pa261811_resize.JPG

pa261812_resize.JPG

pa261813_resize.JPGKávézóterasz a vár első szintjén

pa261814_resize.JPGSzemben: vártorony, mely egyben kilátóként is funkcionál

pa261816_resize.JPG

pa261817_resize.JPG

pa261818_resize.JPG

pa261823_resize.JPG

pa261824_resize.JPG

pa261825_resize.JPG

pa261827_resize.JPG

pa261828_resize.JPG

pa261832_resize.JPG

Miskolcon járva érdemes a - Dorottya utcából induló - Lillafüreden át Garadnáig közlekedő kisvasúttal is tenni egy kellemes utazást! Télen kályhákkal fűtött, zárt, jó időben nyitott kocsikkal (is) közlekedik, erdei utakon, alagutakon, viadukton át.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
2 komment
2018. február 15. 23:20 - lyzX

A világ legnagyobb könyve - Szinpetri

Tudtátok, hogy a világ legnagyobb könyve Magyarországon található?

20141030_111526_resize.jpgA bőrkötetű könyv borítója az Aggteleki Nemzeti Parkot szimbolizáló foltos szalamandrával

Ez a könyv hatalmas: 418 x 377 centiméteres, és több, mint 1,4 tonnát nyom - nem véletlen, hogy bekerült a Guinness World Records rekordok könyvébe is.

A könyv 2010-ben készült el, és az Aggteleki Nemzeti Parkot mutatja be, 346 oldalon. Címe: Örökségünk - a Gömör-Tornai-Karszt természeti és kultúrtörténeti értékei. A gyártása teljesen egyedileg történt, hosszadalmas előkészületeket követően. Minderre elsősorban méretei és egyedisége miatt volt szükség.

A könyvet nem igazán szeretik, ha fotózzák: légkondicionált, besötétített teremben őrzik. Ez a kép így nem saját, viszont a méretei érzékeltetése végett teszem fel - a fotó a könyv geocaching oldaláról származik (bővebben: lentebb), ahol továbbiak is találhatók.

Jelenleg mindenki által megtekinthető, Szinpetri településen egy múzeumnak kialakított vízimalomban. A múzeumban - a Nagy Könyv mellett - megtekinthető még a Guttenberg nyomda és kiállítás, XV. századi papír és vízimalom rekonstrukció, Biblia és egyházi könyv kiállítás is.

20141030_113627_resize.jpgVízimalom lapátkereke a múzeum udvarán

A múzeum udvaráról - jó idő esetén - látható a szemközti domboldalon kövekből kirakott gigantikus szalamandra.

20141030_114003_resize.jpgRálátás a szalamandrára

A Nagy Könyvhöz egy geoláda is kapcsolódik: GCBOOK. Természetesen ottjártunkkor ezt is becserkésztük.

20141030_114457_resize.jpgA geoláda a múzeum mellett található...

A múzeum meglátogatását érdemes összekötni a közeli Jósvafőn való barangolással, a méltán világhírű Baradla-barlang pedig önmagáért beszél.

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
5 komment
2018. február 14. 20:04 - lyzX

Óbudavár, mosóház - Szent Márton Pihenőpark

20160516_123853_resize.jpg

Ezúttal egy rendkívül kellemes, erdőközeli kikapcsolódást nyújtó helyszínre invitálom kedves Olvasóimat, ami ideális lehet baráti összejövetelek, családi kiruccanások, de akár csoportos tevékenységek, osztálykirándulások alkalmával is.

Óbudavár egy Veszprém megyei kis falucska. Az itt található Mosóház-forrás onnan kapta nevét, hogy valaha az asszonyok ide jártak mosni, ruhát öblíteni. Maga a forrás egy kis boltíves pincében foglal helyet, így még nyári hőségben is kellemes, hűvös felüdülést nyújt a hely a megfáradt kirándulóknak. (A környéken egyébként több nevezetesség, illetve ahhoz kapcsolódó geoláda is elérhető.)

20160516_123429_resize.jpgA forráshoz közvetlenül egy nyitott pihenő, a Szent Márton Pihenőpark kapcsolódik.

20160516_123442_resize.jpgA park bejárata: lejárat a forráshoz

20160516_123533_resize.jpgKis pihenő paddal

20160516_123541_resize.jpgPihenőpark a forrás mellett

20160516_123549_resize.jpgTűzrakó hely is található itt

A mosóház:

20160516_123628_resize.jpgA forrás kifolyása

20160516_123733_resize.jpgA mosóház belülről

20160516_123819_resize.jpgPad, járó deszka a mosóházban

20160516_123859_resize.jpgA park a mosóházból

20160516_124012_resize.jpgA forrás kifolyása a mosóházból

20160516_124046_resize.jpgMosóház

20160516_124059_resize.jpgMosóház-forrás

20160516_124109_resize.jpg

20160516_124127_resize.jpg

20160516_124142_resize.jpgBambuszliget a pihenőparkban

20160516_124214_resize.jpgRendezvények számára is ideális helyszín lehet a pihenőparkban található, fedett pados rész

20160516_124237_resize.jpgA fedett pihenő belülről

20160516_124249_resize.jpgFedett közösségi tér

20160516_124307_resize.jpgA fedett pihenő EU-s támogatással valósult meg.

20160516_124315_resize.jpgA pihenőpark közvetlenül erdővel határos

20160516_124407_resize.jpgKis híd a forrás kis patakja fölött

20160516_124425_resize.jpgA pihenőpark, háttérben a mosóházzal

20160516_124448_resize.jpgHíd, hintapad, pihenő

20160516_124528_resize.jpg

20160516_124544_resize.jpg

20160516_124558_resize.jpg

20160516_124639_resize.jpg

A Mosóház-forráshoz egy geoláda is kapcsolódik: GCMOSO.

20160516_124749_resize.jpgErdei séta a geoládához a pihenőparkból

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szólj hozzá!
2018. február 12. 14:10 - lyzX

Kalaposok kertje és a lillafüredi Libegőpark

img_0890_resize.JPG

Ezúttal egy újonnan kialakított, gyerekekkel is élvezhető programot ajánlok kedves Olvasóimnak.

A 2015-ben átadott lillafüredi libegő egy látnivalókkal teli tisztásra érkezik fel: innen több tanösvény, turistaút, megnézni való is kínálkozik a kellemes időtöltéshez.
A libegő 1 kilométer hosszúságú, teljesen nyitott, így érdemes ennek megfelelően, széltől, szükség szerint hidegtől védő öltözékben indulni.

pic_0487_resize.JPG

pic_0501_resize.JPGA libegő a Jávor-hegyre viszi az utasokat

pic_0519_resize.JPGVisszafelé út: lefelé

img_0809_resize.JPGA tisztás, a libegő (egyetlen) végállomásánál

A turistautakról, látnivalókról eligazító táblák informálnak. Könnyen megközelíthető két forrás is.

img_0811_resize.JPGKiránduló útvonal visz a Szent István-forráshoz

img_0814_resize.JPG

img_0816_resize.JPGA Szent István-forrás kifolyója

img_0817_resize.JPGFehérkőlápai turistaház

img_0828_resize.JPG

img_0833_resize.JPG...és a Hajnalka-forráshoz is

img_0834_resize.JPGPihenőhely a forrásnál

img_0850_resize.JPGTuristajelzés kivágott fatörzsön

img_0853_resize.JPGPihenő a Hajnalka-forrásnál

A forrásokhoz egy geoláda is kapcsolódik, GCbk07, melyet sikeresen becserkésztünk ittjártunkkor.

img_0856_resize.JPGKilátás

20161102_124228_resize.jpg

Az Oxigén sétaút játékos tematikájú megállókat rejt. Ilyen helyszín a Kalap-kert is, ahol fából készült, (emberi) életnagyságú gombákkal találkozhatunk...

img_0890_resize.JPGGombák a Kalap-kertben

img_0897_resize.JPGNagy-hegy kilátó pont

img_0937_resize.JPG

img_0938_resize.JPG

img_0939_resize.JPG

img_0940_resize.JPG

img_0975_resize.JPG

(További bükki tanösvények.)

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szólj hozzá!
2018. február 09. 15:32 - lyzX

Füzérradvány, Károlyi-kastély és kastélykertje

pa251598_resize.JPG

Füzéren járva, ha az ember ideje engedi, feltétlenül érdemes ellátogatni a tőle mintegy negyed órányi autóútra (10 kilométerre) található Füzérradványra is: megtekinteni a Károlyi-kastélyt, és egy nagy sétát tenni annak impozáns kertjében.

A kastély megközelítése is pazar: egy kilométer hosszúságú, 120 éves erdei és fekete fenyőkkel szegélyezett bekötőúton érhető el. A kastély részben felújított, a munkálatok még nem befejezettek. A korábban Károlyi családtól elvett, majd szanatóriumként is működő épületnek jelenleg kisebb része látogatható csak, mint múzeum. A hatalmas kastélypark esküvők, rendezvények színhelyéül is szolgál.

A kastély kívülről, kastélykert

pa251535_resize.JPGJárda a kastélyig

pa251536_resize.JPGA kastélyhoz közeledve a parkolótól

pa251537_resize.JPGKárolyi-kastély

pa251539_resize.JPG

pa251540_resize.JPGKilátás a kastély teraszáról a birtokra

pa251541_resize.JPG

pa251543_resize.JPGKastélykert fákkal

pa251546_resize.JPGA kastély teraszos, oldalsó bejárata

pa251547_resize.JPGKastélykert

pa251548_resize.JPGA kastély oldalt található főbejárata

pa251549_resize.JPGKárolyi-kastély

pa251550_resize.JPGAz épület homlokzata

pa251551_resize.JPG

pa251552_resize.JPGAz épület hátulja - még felújításra vár

pa251553_resize.JPGKastély homlokzata tornyával

pa251554_resize.JPGFalikút oroszlánfejjel

pa251555_resize.JPG

pa251560_resize.JPG

Séta a kastélyparkban

A kastély kertjében található a GCFRAD geoláda is.

pa251561_resize.JPGKellemes séta vezet végig a kavicsos járdán

pa251563_resize.JPGVisszapillantás a kastély épületére

pa251566_resize.JPGA kastélykertben található egy tó is

pa251567_resize.JPG

pa251571_resize.JPG

pa251575_resize.JPGHíd a kastélyparkban

pa251577_resize.JPG

pa251579_resize.JPGA tó felszínét békalencse fedi

pa251581_resize.JPG

pa251588_resize.JPG

pa251594_resize.JPGKőhíd a tavacska felett

pa251598_resize.JPGA sétálóút a kőhídon keresztül vezet

pa251600_resize.JPG

pa251606_resize.JPG

pa251609_resize.JPG

pa251612_resize.JPG

pa251613_resize.JPG

pa251622_resize.JPG

pa251625_resize.JPGÖreg platán óriás

pic_0784_resize.JPG

A kastély belülről

pa251626_resize.JPG

pic_0787_resize.JPGVadásztrófeák

pic_0789_resize.JPG

pic_0791_resize.JPGMárvány oszlop

pic_0792_resize.JPGBoltozatos kő kapuzat

pic_0794_resize.JPGA kastélyban számos nagyméretű kandalló is található

pic_0795_resize.JPGA sok különleges csillár egyike

pic_0796_resize.JPGKandalló

pic_0799_resize.JPGKandalló

pic_0801_resize.JPG

pic_0802_resize.JPGRégimódi kő fürdőkád a fürdőszobában

pic_0803_resize.JPGFésülködőtükör

pic_0805_resize.JPG

pic_0807_resize.JPG

pic_0809_resize.JPGKristálycsillár

pic_0811_resize.JPG

pic_0814_resize.JPG

pic_0815_resize.JPG

pic_0817_resize.JPG

pic_0818_resize.JPG

pic_0821_resize.JPG

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
Szólj hozzá!
2018. február 08. 10:42 - lyzX

A füzéri vár rekonstrukciója

p8123375_resize.JPG

Az elmúlt néhány évben a füzéri vár hatalmas átalakuláson esett át: lényegében újraépítették leomlott részeit.

Renovációja 1992-ben kezdődött el, melynek során 2014-ben, illetve '15-ben került sor a felsővár újjáépítésére, így napjainkban hazánk egyik legjobb állapotnak örvendő középkori vára. A rekonstrukciónak - mint több más várunk újjáépítése kapcsán is - megosztó visszhangja lett. Nekünk tetszett így is, úgy is: eredeti formája egy "hitelesebb" arculatot mutatott, míg felújított megjelenése egy sokkal látogató-központúbb várat tükröz.

A füzéri várhoz egy geoláda is kapcsolódik, melynek oldalán szintén érdekes információk érhetők el: GCFuVa.

Legelső látogatásunk a füzéri várhoz, 2014-ben, egy többnapos zempléni kikapcsolódásunk során:

pa280458_resize.JPGAz autóútról már messziről szemet szúr a vulkáni bazalttorony tetején magasodó vár

pa280465_resize.JPGFüzér településre érve

pa280471_resize.JPGŐrbódé a várba vezető erdei úton

20141028_130518_resize.jpgA sziklaormon magasodó vár

20141028_130600_resize.jpgFüzéri vár

pa280488_resize.JPGNéhány berendezési tárgy kiállítva a várban

pa280489_resize.JPGKürtő

pa280491_resize.JPGKonyha

pa280494_resize.JPGKilátás a várból

pa280497_resize.JPGA várba csillék viszik az építőanyagot az újjáépítéshez

pa280498_resize.JPGCsille érkezik

pa280503_resize.JPGA vár talapzatául szolgáló szikla igazi sziklakertet rejt a felvezető út mentén

pa280504_resize.JPGMohás növényzet a sziklán

pa280505_resize.JPGSziklai növényzet

pa280506_resize.JPG

pa280507_resize.JPG

2015-ben kíváncsian néztük meg a várat azóta ért újításokat:

pa251494_resize.JPGA vár borongós időben

pa251496_resize.JPGLépcsős feljáró vezet a várba (a meredek sziklás felkapaszkodó előtt)

pa251498_resize.JPGLátkép a várból, ködben

pa251510_resize.JPGA vár újjáépítése nagyban folyik - ez a terület ekkor nem is volt látogatható

pa251521_resize.JPGÁllványzat a várfalnál

pa251532_resize.JPGTávolról a felújítás alatt álló vár

2016-ban végre bejárhattuk a megújult vár teljes területét:

p8123284_resize.JPGOda kell feljutni...

p8123285_resize.JPG

p8123286_resize.JPGBelépés az alsóvárba

p8123288_resize.JPGAz alsóvár kaputornya

p8123298_resize.JPG

p8123299_resize.JPG

p8123301_resize.JPGA megújult és frissen átadott épületrész

p8123302_resize.JPGAz épületben kiállítótermek nyíltak

p8123303_resize.JPG

p8123308_resize.JPG

p8123311_resize.JPGCserépkályha

p8123312_resize.JPGSzobaberendezés

p8123313_resize.JPG

p8123314_resize.JPG

p8123315_resize.JPGKandalló

p8123316_resize.JPGTálalószekrény

p8123318_resize.JPG

p8123319_resize.JPG

p8123328_resize.JPGBár az emeleti szobák már látogathatóak, az építkezés még nem fejeződött be teljesen

p8123329_resize.JPGGangos folyosó vezet az emeleti termekhez

p8123330_resize.JPGAz új tetőszerkezet

p8123332_resize.JPG

p8123333_resize.JPGVárkápolna bejárata

p8123334_resize.JPGA kápolna üvegablaka

p8123336_resize.JPGOltár a kápolnában

p8123338_resize.JPG

p8123340_resize.JPGAz épületben számos kiállítóterem található

p8123341_resize.JPGA kápolna ablaka

p8123342_resize.JPGA kápolna ablaka kívülről

p8123346_resize.JPGLejárás a palotából az ágyúkhoz

p8123375_resize.JPG

pic_0461_resize.JPGÁgyúk latin felirattal

pic_0463_resize.JPGÁgyú

pic_0465_resize.JPGÁgyú

p8123350_resize.JPGPalota, kívülről (ágyúktól)

p8123359_resize.JPG

p8123360_resize.JPG

p8123362_resize.JPGKőtár

p8123365_resize.JPGMost már látogatható ez a terület is - korábban kordon védte a látogatóktól

p8123366_resize.JPGA megújult tető

p8123371_resize.JPG

pic_0477_resize.JPG

p8123372_resize.JPG

p8123373_resize.JPGTanösvény tábla

p8123374_resize.JPGA vár alatt található Vár-forrás

p8123375_resize.JPGVisszapillantás a várra

Füzéren járva ha időnk engedi, mindenképpen érdemes meglátogatni a - mintegy negyedórányi autóútra található - füzérradványi Károlyi-kastélyt, s annak lenyűgöző kertjét is!

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
4 komment
Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok
süti beállítások módosítása