Több várunk kapcsán is beszámoltunk róla, hogy az utóbbi évtizedben megkezdődtek - esetleg már be is fejeződtek - újjáépítési munkálatai. Hasonlóképpen, a Zemplénben járva Regéc várát látogatva is rekonstrukciós folyamatok szemtanúi lehetünk, jelen pillanatban már jelentős építkezésen esett át az erődítmény, mondhatni, jól állnak a munkálatok.
/Tisztában vagyunk vele, hogy a várak újraépítése kapcsán rendkívül megoszló a közvélemény, a lelkes támogatók mellett rengetegen szilárdan ellenzik, így ebben nem szeretnénk állást foglalni, egyedül az épület bemutatása a célunk!/
Ott jártunkkor a várat jelen állapotában csodálhattuk meg:
Érdekességképpen, a vár 3 és fél évvel korábbi állapotában látható a lenti videón - ez alkalommal pedig a déli bástyához kapaszkodtunk fel:
Tiszta időben - ahogy az alábbi videón is látható - a szlovák hegygerincek is jól láthatók.
A torony tetején jelenleg is folynak az építési munkálatok
Panoráma a jegykassza teraszáról - már a belépés előtt lenyűgöző kilátás tárul elénk
A várudvar bejárása:
Déli bástya: jelenleg még igen romos állapotában, ideiglenes falépcsőn látogatható. (Ez alkalommal - pici gyerekkel - ezt a kaptatót kihagytuk.) Aki viszont felmerészkedik, annak csodás kilátásban lehet része a sziklaorom tetejéről!
Felkapaszkodás az északi toronyba:
A leglátványosabb építészeti munkálatok itt tapasztalhatók, a torony már lényegében teljes mértékben újjáépült. Az egyes szintekről lenyűgöző kilátás nyílik a zempléni tájra, melyet a felső körfolyosóról egyenesen körpanorámában élvezhetünk (lásd: fenti videón)!
Az épületen belül fedett kiállítótermek kerültek kialakításra.
A torony egyes szintjeiről remek kilátás nyílik - Rondella terasza:
Lelátás a várudvar felé az északi toronyból:
Lelátás a rondellára:
A vártoronyban kiállítótermet alakítottak ki...
A vártorony legfelső szintjéről körpanorámában csodálhatjuk meg a zempléni tájat:
A többi szintről is szép kilátás nyílik a várra. Belül zárt, fedett termek kerültek kialakításra.
A várhoz (illetve fotóinkon: visszafelé a parkolóhoz) nagyon kellemes erdei ösvény vezet. A parkolásra több lehetőség is adott, így tetszés szerinti távot tehetünk meg gyalogosan a madárdaltól hangos erdei úton. A felső parkolótól két útvonal vezet: egy hosszabb, kényelmesebb dőlésű, mely lényegében körbejárja a hegycsúcsot a lankásabb emelkedés végett, valamint egy meredekebb kaptató, mely jelentős útvonalat vág le közvetlenül a vár alatt (ez utóbbi szakaszt inkább a lefelé úthoz szoktuk választani).
Köszönöm, hogy elolvastad! :)Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kBéla 2019.05.03. 10:09:43
Biztos ez a régió legnagyobb problémája? Mármint az, hogy romos a vár. Ha a környékbelieket kérdeznék, valószínűleg nekik előbbre való volna egy jól működő, jól felszerelt egészségügyi intézmény.
Aki a regéci várat akarja megnézni, az így romos állapotában is megteszi.
Töredék pénzből meg lehetne valósítani egy virtuális felépítést, amit lehetne a helyszínen publikálni és amikor valaki meglátogatta a várnak a romjait, akkor utána megnézhetné, hogy milyen volt fénykorában. Ráadásul a virtuális térben az időrendi változásokat is lehetne ábrázolni.
Persze egy építés jó pénz a vállalkozónak.
Gyingizik 2019.05.03. 11:15:48
lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2019.05.03. 12:28:22
Optimális esetben ez a régiót is hozzásegíti az egészségügyi intézmény létesítéséhez... ;)
neanderthal 2019.05.03. 12:29:38
6.Lenin 2019.05.04. 21:01:33
Egy nagyon jól sikerül túra volt. Megérte, és gondolom annak a sok embernek is, akik aznap odalátogattak. Szinte összefügő sorban jöttek-mentek a látogatók, elítélő szót nem halottam a helyszínen. Sokan voltak Szlovákiából is.
Tavaly Füzéren voltunk. Nagyon szép ott is. Ajánlom mindenkinek. Túrázásnak remek, látványnak is.
6.Lenin 2019.05.05. 10:18:17
Kár, hogy nem készültek képek a faluról, nem kéne magyarázni semmit.
Küldenék képet a 20 évvel ezelőtti, és a mostani faluról.
Vendégházak, látogatóközpont stb.
Mellesleg egy ilyen várlátogatás-aki el is megy ilyen helyekre, és nem otthonról kritizál mindent-a lehető legnagyobb jót teszi az egészségügyben is, mint megelőzés.
Akik rendszeresen túráznak, nem sok gondot okozhatnak az egészségügynek (sem).
Szerintem.
lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2019.05.05. 12:29:14
Örülök, hogy ilyen jól sikerült túrátok volt - annak meg különösképp, hogy ezek szerint a nagy tömeget éppen megúsztuk. :D
Füzéren is többször jártunk ( kirandulo.blog.hu/2018/02/08/a_fuzeri_var_rekonstrukcioja ), valóban nagyon megragadó az is!
Az egészséggel, túrázással kapcsolatos gondolataiddal pedig külön egyetértek!! ;)
6.Lenin 2019.05.05. 13:12:01
Füzéren is voltam kb 20 éve, és tavaly nyáron .Beszéltem helyiekkel, nagyot dobott a falun is a vár helyrehozatala. Akkor, ott is rengetegen voltak, pedig nem volt éppen kánikula (szerencsére). Ha jól emléxem a falu az ország legszebb települése címet is elnyerte. Nagyon szépen fejlődött a 20 évvel korábbiakhoz képest. Ott is sok külföldivel találkoztam, lengyelekkel, csehekkel.
Jók a képek, tökéletesen visszaadják azt a csodálatos kilátást, mindkét várból, amit azért élőben az igazi megélni.
Ajánlom mindenkinek, és Boldogkőváralja sincs messze egyiktől sem.
Csodálatos túrák, szép élmények, főleg családdal, gyerekekkel, unokákkal.
lyzX · http://kirandulo.blog.hu 2019.05.05. 14:02:19
Boldogkőváralján is jártunk párszor (csak még nem volt alkalmam összeszerkeszteni az anyagot). :) Bizony ott is megy a felújítás, építkezés... Legutóbb pl. egy kis műsorral, korhű öltözetű "személyzettel" is készültek. :)