Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok

2015. szeptember 12. 20:58 - lyzX

Termálstrandok nyomában a keleti országrészben (2. rész: Hajdúszoboszló, Püspökladány)

Hajdúszoboszló: strand és aquapark

Hajdúszoboszló méltán világhírű strandja jelenleg már 30 hektárnyi területtel büszkélkedhet, számtalan medencével, köztük termálvizű gyógymedencékkel, pezsgőfürdővel, úszó- és gyerekmedencével, hullámfürdővel és mediterrán kialakítású tengerpart-imitációval. Egyetlen nap kevés is lenne a teljes terület bejárására, a medencék érdemi kipróbálására. De semmi gond, a strand erre is kínál megoldást, akár heti bérletet is válthat a látogató, a megfelelő díjszabás ellenében.

Mi azonban igen leegyszerűsítettük ott-tartózkodásunkat: a gyerekekre való tekintettel kifejezetten az aquapark részbe váltottunk belépőt, ahonnan (az itt található gyerekmedencék és ehhez társuló élményelemek miatt) lényegében ki sem jöttünk a nap folyamán. /Az aquaparkba jogosító karszalaggal egyébként szabad ki-be járás biztosított a park és a strand között./
A dolog szépséghibája, hogy ennek ellenére az aquapark használatához külön a strandbelépő megváltása is szükséges, mely egy négyszemélyes család számára már igen borsos összköltséget eredményez - annak ellenére, hogy az élményfürdőbe csak kifejezetten gyerek-, illetve kísérő jegyeket váltottunk, mellyel kizárólag a gyerekmedencék használhatók, a felnőttek számára kiépített élménycsúszdák nem.
Viszont tagadhatatlanul színes a játéklehetőség: csak az aquapark területén belül több gyerekmedence is gondoskodik az apróbbak élményéről. Ezek különféle vizicsúszdákkal, pancsolókkal, felépítményekkel (életnagyságú elefánt, vízágyú, kalózhajó, várkastély, stb.) teszik izgalmasabbá a pancsolást. Itt egy teljes nap eltölthető gyerekekkel a ráunás veszélye nélkül.

pic_0006_resize.JPGEz a helyes "kis" elefánt az aquapark területén található egyik gyerekmedencében áll (Hajdúszoboszló)

pic_0008_resize.JPGÉlménycsúszdák az aquaparkban (Hajdúszoboszló)

pic_0093_resize.JPGBelépő a hajdúszoboszlói aquaparkba: lila (középső) karszalag

Püspökladány: termálstrand

A Püspökladányi Gyógyvíz a Sárrét Kincse - állítja a strandbelépővel járó karszalag. És valóban, közvetlenül a strand bejárata előtt álló ivókútból gyógyvíz folyik. Mindenféle ásványi jóval - bár éppen markáns gyógyvíz íze miatt meginnunk éppen nem sikerült (talán túlságosan emlékeztetett minket a medencékből megszokott "aromákra", melyek vizét épeszű ember még óvatlanul sem nyeli le).
Maga a strand jelentős mértékben szolgál gyógyászati célokat, sokan orvosi utasításra, beutalóval látogatják. Erről árulkodnak a helyszínen található szolgáltatások, orvosi rendelő, segédeszközök is. (A bejárati részt enyhe "rendelő hangulat" járja át.) Természetesen a pusztán strandolni vágyók is megtalálják a számukra érdekes medencéket. Gyerekpancsoló, úszómedence, sportmedence, illetve - a gyógyvízzel feltöltött - különböző hőmérsékletű termálmedencék is. A strand - termálvize miatt - szintén látogatható télen is.
A strand aránylag szerényebb élményelemekkel rendelkezik, de ennek megfelelően belépő áruk is igen baráti.

pic_0112_resize.JPGA gyerekmedence egy kis vizicsúszdával, játékokkal

nyar2015-berettyouf-073.JPGBelépő karszalag (bal  oldali) zöld: "A Püspökladányi Gyógyvíz a Sárrét Kincse"

A Termálstrandok nyomában a keleti országrészben sorozat másik két része:
1. rész: Berettyóújfalu
3. rész: Gyulai Várfürdő és AquaPalota

Köszönöm, hogy elolvastad! :)
Ha tetszett, kövesd FaceBook oldalunkat is: Természetközel - Closeness of Nature, további érdekes videókért pedig iratkozz fel YouTube csatornámra is!
komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kirandulo.blog.hu/api/trackback/id/tr657782670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Családi kirándulások - Magyarországi túrázás - Geocaching - Múzeumok
süti beállítások módosítása